Napi horoszkóp – 2017. augusztus 22.

Pin it

A tanultak ereje (Mars – Szaturnusz trigon)

Ezen a napon a korlátokat, kötöttségeket, de a biztonságot is jelentő Szaturnusz és az erőt, akaratot, a cselekvő képességet jelképező Mars áll áldásos kapcsolatban. A mai hatás megmutatja, hogy bizony, van értelme a szabályoknak, hogy a tanult rend nem mindig visszahúz, hanem biztonságot is ad, és általa, arra támaszkodva léphetünk még feljebb, arra alapozva tanulhatunk új dolgokat. A Szaturnusz a Karma Ura is, valamint az időt is jelképezi: ez jelenti azt is, hogy egyfelől mindennek megvan az ideje – tehát a megfelelő időben felhasznált tudás erőt, tartást ad – valamint azt is, hogy például a tanulásba, az ismeretek megszerzésébe fektetett idő bizony meghozza az eredményt – ami egyfajta erővel, magabiztossággal is felruház bennünket.

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak: Mars – Fekete Hold Lilith trigon, hajszálpontossá váló Szaturnusz – Fekete Hold Lilith konjunkció

Az elmúlt napok egyik fontos karmaasztrológiai fényszöge a Szaturnusz – Fekete Hold Lilith konjunkció ma hajszálpontossá válik, vagyis a Karma Ura a Hazatérő Istennővel szövetkezik, ami lehetővé teszi, hogy a megtagadott, démonizált archetípus ismét erőre kapjon és megvesse lábát a világban. Ilyen konjunkció húsz évente egyszer fordul elő, ezért is érdemes odafigyelni rá és felhasználni arra, hogy a belső erőnket stabilizáljuk. Ehhez ad erőt az Oroszlánban járó Mars (méltóságteljes, kreatív akarat), amely egy trigont vet a konjunkcióhoz, akaraterővel, tudatos döntésképességgel és maszkulin kreativitással telítve mindkettőt.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

www.the-dreamweaver.net

www.tisztaforrasintezet.hu

Tagged under:

Log In or Create an account