Napi Horoszkóp – 2017. január 24.

Pin it

Magabiztosan a távlatok felé (Hold – Szaturnusz konjunkció a Nyilasban)

A mai napon a kötöttségeket, megszorításokat, de a támaszt, a stabilitást is jelentő Szaturnusz, valamint az érzelmeket, a lelkünket, a vágyakat képviselő Hold áll együtt. A kapcsolatra mondhatnánk, hogy egyfelől lelki magabiztosságot, másfelől viszont lelki korlátozást is hozhat, azonban a fényszög kapcsolat a Nyilas jegyben van – ami éppen, hogy bizakodó, kiáradó, optimista. Ezért a mai hatás sokkal inkább kellemes, egyfajta belső magabiztosságot ad nekünk, amelyben nem ragadnak el a kételyek – miközben hittel telítetten, bízva a jövőben, haladunk előre.

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak: Vénusz – Chiron konjunkció a Halakban

A Halakban járó Vénusz (önfeláldozó szerelem) ma beéri a Chiront, amely a karmikus sebek kentaurja. Kettőjük szövetsége felszínre hoz néhány fontos szempontot, amelyeket nagyon szívesen letagadnánk, vagy figyelmen kívül hagynánk, ha nem lennének sajnálatos módon igazak. Az első az, hogy 3Ds valóságunkban az emberi érzelmek okozzák a legnagyobb sebeket – a szerelem bizony sokszor fáj. A második azt a reményt hozza, hogy a valódi szeretet gyógyító erejű is lehet, de a kezdeti eufória gyakran keserű csalódásba torkollik. A harmadik a Halak energiamintázatából következik, amely az önfeláldozást szimbolizálja. Ezt a jegyet a Neptunusz uralja, de a Vénusz van erőben, ugyanakkor ha a természetben ekkor (vagyis február végén, március elején) hajtásnak indulnak a növények, szinte bizonyosan elfagynak még. Ez azt a szomorú tényt sugallja, hogy a szerelem eleve pusztulásra van ítélve… és ha ezt az igazságot képesek vagyunk belátni, akkor örülni is megtanulhatunk neki mindaddig, amíg tart, illetve elfogadhatjuk, hogy előbb-utóbb elmúlik.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

Tagged under:

Log In or Create an account