Napi horoszkóp – 2017. június 19.

Pin it

Nehéz beszéd(Merkúr – Szaturnusz oppozíció)

A mai napon a kommunikációt, a logikát, a tudatosságot jelképező Merkúr és a szabályokat, korlátokat, megkötéseket képviselő Szaturnusz áll szemben egymással. Nem egyszerű hatás, mert a szembenállásban mindig ott van, hogy csak az egyik oldalra látunk rá. Jelen esetben a kommunikáció az egyik oldal, ahol tervezünk, ahol a logikus gondolatok vannak – de ezeket érezhetjük könnyűnek, súlytalanak, a biztonság érzése nélkül. A másik oldalon ott a stabilitás – azonban önmagában ezt megélhetjük megkötésnek, visszafogásnak is, illetve, ha csak a biztonság az, amit látunk, onnan hogyan tovább, hiszen abban nincs mozgás. Talán azt üzeni a mai fényszög kapcsolat, hogy merjünk beszélni, gondolkodni anélkül is, hogy állandóan megerősítést, jóváhagyást kapnánk – valamint, hogy a szabályokat ne hagyjuk el, mindig vessünk egy pillantást rájuk is, ne feledkezzünk meg róluk soha.

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak:Nap – Chiron kvadrát

A tegnapi fényszögek még bőven orbiszon (hatótávolságon) belül vannak, de az állások kicsit romlanak, mert az Ikrek végén járó Nap egy pontos kvadrátot alkot a Halak Chironnal. Megvilágítja a karmikus sebeket, felszínre hozza a fájdalmakat, s a megoldást a tegnap bepontosodott Uránusz – PallasAthena konjunkció jelenti: gondold végig bölcsen, értelmesen a helyzetet és változtass ott, ahol szükséges.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

www.the-dreamweaver.net

www.tisztaforrasintezet.hu

Tagged under:

Log In or Create an account