Napi Horoszkóp – 2017. május 10.

Pin it

Kevés beszéd, bölcs szavak (Merkúr – Szaturnusz trigon)

Ezen a napon a korlátokat, kötöttségeket, de a stabilitást, és az időt jelképező Szaturnusz, valamint a logikát, a gondolkodást, az önkifejezést képviselő Merkúr áll áldásos kapcsolatban. Ma tömören, érhetően, kevés szóval, ellenben annál nyomatékosabban fejezed ki önmagad, és biztos, hogy nem lesz gond kevésből is megértened azt, amit a másik közölni szeretne. A Szaturnusz, mint a Karma Ura és az idő jelképezője, meglehet, azt is jelzi, hogy ideje megmondani, kimondani azokat a dolgokat, amelyeket eddig esetleg magadban tartottál.

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak: Stacionáris Juno – Astraea konjunkció a Bakban, nagyon közel a Plútóhoz

Két aszteroida halad már hetek óta együtt a Bakban, a First Lady-t szimbolizáló Juno és a karma-törést, sorsváltoztatást leíró Astraea. Ez az állás remekül felhasználható a komoly, mások előtt is felvállalt párkapcsolatok átalakítására, amit az a tény is megtámogat, hogy egyrészt a konjunkció 1 fokon belül megközelítette a gyökeres transzformációt szimbolizáló Plútót, másrészt a Juno ma megáll égi útján, mielőtt hátráló mozgásba kezdene. A stacionáris égitestek alapvető jelentéstartalma nagymértékben megerősödik, így még hatékonyabbá válik mindaz, amit velük kapcsolatban elérni szeretnénk.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

Tagged under:

Log In or Create an account