Napi Horoszkóp – 2017. március 08.

Ne kösd meg a lelked! (Hold – Szaturnusz kvinkunx)
Ezen a napon az érzelmeket, a vágyakat, a lelkünket, a befogadó énünket jelképező Hold, és a kötöttségeket, korlátokat képviselő Szaturnusz áll karmikus kapcsolatban. A két égitest hatása nem igazán megnyugtató energiát hoz, lelki korlátokat, érzelmi visszafogást eredményezhet. Azonban, a karmikus kapcsolat, amely az előző életekből üzen, pont azt mutatja, hogy ez visszatérő „probléma” lehet, dolgunk van ezzel, és itt az idő, hogy megoldjuk, feloldjuk ezt a bilincset. Mindannyian félünk valamitől, mindannyiunkban vannak rossz beidegződések, téves hitek, amelyek gúzsba kötnek. Próbáljuk meg ezeket megismerni, megtudni, miért és honnan jöttek – és ami már nem szolgál minket, ami már nem véd, azt oldjuk fel – persze, olyan ütemben, ahogy elbírjuk. A Szaturnusz az idő és a Karma ura is – tehát itt az ideje annak, hogy kiszabadítsuk a lelkünket a – ki tudja ki, vagy mi által köré emelt – falak közül.
Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója
Karmaasztro profiknak: Sötét Hold Lilith – Eris, és Sötét Hold Lilith – Uránusz tűz trigonok
A nagyon lassú járású Eris évtizedek óta a Kosban jár, s a legtöbb asztrológus egyáltalán nem is dolgozik vele. Pedig a tavalyi év politikai meglepetései nagymértékben voltak köszönhetők annak a világ-fényszögnek, amelyet az Uránusszal alkotott, létrehozva a kaotikus, drasztikusan megváltozó külső körülmények energiamintázatát. A hatás egyáltalán nem múlt el, idén is folytatódik, s éppen a napokban-hetekben válik egyre szorosabbá, ma azonban hozzájuk pontosodik a Nyilasban haladó Sötét Hold Lilith, a Lilith-mítosz második fodulópontját szimbolizáló archetípus. Lilith inkább magára veszi Jahve átkát, de elhagyja a paradicsomot, mert nem hajlandó megalázkodni. A mai dupla tűz trigon felszíthatja azokat az ellenségeskedéseket, amelyek ideológiák mentén alakultak ki, de szerencsére gyors megoldásokat is biztosít.
Griga Zsuzsanna karma asztrológus