Napi horoszkóp – 2018. január 11.

Pin it

Személyes erő (Nap – Mars szextil)

A mai napon a személyiséget, az önvalót képviselő Nap, és az erőt, akaratot, a harciasságot, a férfit jelentő Mars áll kedvező kapcsolatban. A mai napon lehetőségünk van a személyiségünkből áradó erőt használni, illetve lesz erőnk, ha kell, akár küzdő képességünk ahhoz, hogy kiálljunk önmagunkért, hogy ne tántoríthasson el senki arról az útról, amelyen haladunk, hogy ne törhesse le a kedvünket bárki, amikor azt mondjuk: ezt tervezem, ez a célom. Ma a személyiséged ereje az, ami a leginkább vezet, és a hasznodra lehet – illetve, az is lehet, hogy találkozol egy olyan férfival, aki támogat az önvaló fejlődésében.

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak: Ismét egyre szorosabbá váló Hygiea – Juno konjunkció

Három fontos aszteroida istennő mozog már hónapok óta együtt. Most a hivatalos társat szimbolizáló Juno és a szent tereket, tiszta élethelyzeteket jelölő Hygiea kerül ismét nagyon szoros konjunkcióba, és még napokig–hetekig így is maradnak. Újabb lehetőséget adnak arra, hogy a meglévő párkapcsolatodat meggyógyítsd, tiszta vizet önts a pohárba, vagy rendbe hozz egy ellaposodott, kiüresedett viszonyt. Kissé lemaradva mögöttük ott az Astraea, a karma-törés és sorsváltoztatás aszteroidája, amely elősegítheti, hogy a rendteremtés gyökeres és hosszú távú lehessen.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

www.the-dreamweaver.net

www.tisztaforrasintezet.hu

Tagged under:

Log In or Create an account