Napi horoszkóp – 2018. július 27.

Szellemiség vagy erő? (Nap – Mars oppozíció)
Ezen a napon az erőt, akaratot, az indító cselekvést jelképező Mars és a személyiségünket jelképező Nap áll szemben egymással. Ma abba a dilemmába kerülhetsz, hogy a továbbiak terén elindulnál a tervek, a távolabbi célok figyelembevételével – azonban, mivel ezek a jövőben vannak, és időben egyelőre megfoghatatlanok, érezheted azt, hogy nagyon távoli a vége, és akár el is bizonytalanodhatsz. Míg, ha a most, azonnal, „mindent el az útból” ösvényén indulsz, harciasan, abban ott az energia, de nem biztos, hogy látod is, amerre haladsz, és tudod is, hogy miért is teszel ennyi mindent bele. Lehet, hogy érdemes lenne mással is beszélned, ha most még nem találod meg a közös nevezőt, mert egy külső szemlélő jól tud segíteni ebben.
Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója
pardi.petra02@gmail.com
Karmaasztro profiknak: Nap – Thetis konjunkció (#17)
A 17.-nek felfedezett aszteroidát az ősi tenger-istennőről nevezték el. Thetis a nagyon mély érzelmeket, az elrejtett titkokat és a felfoghatatlan (mert sok-ezer éve eltitkolt és eltagadott) feminin őserőket is szimbolizálja – mindazt, amit a tengerek mint metafora hordoznak. A Nap ma egyesül vele, életerővel és tudatossággal telíti, amit arra használhatsz fel, hogy felszínre hozod rejtett érzelmeidet és szembenézel velük.
Griga Zsuzsanna karma asztrológus
zsuzsanna.griga@gmail.com