Napi horoszkóp – 2018. március 14.

Azt gyógyítsd, aki hagyja (Mars –Chiron kvadrát)
Ezen a napon az erőt, akaratot, a harcot, a cselekvő erőt képviselő Mars és a karmikus sebeket, az azok általi gyógyulást, a gyógyító képességet jelképező Chiron áll feszült kapcsolatban. A mai hatás lehet egy erős gyógyítói késztetés, amit mindannyian érezhetünk – csak nem biztos, hogy annak valóban szüksége van rá, akinek szánjuk. És természetesen nem azért, mert esetleg tévednénk vele kapcsolatban, miszerint jól jönne neki a segítség, de lehet, hogy még nem áll készen erre, ő maga nem akar esetleg szembenézni olyasmivel, ami kell a gyógyuláshoz, vagy amivel ebben a folyamatban találkozna. Éppen ezért hiába tudod, hogy jót tennél valakivel, ha nem kér belőle, tartsd tiszteletben, és ne erőszakold rá magad, mert abból csak feszültség lesz – amivel éppen az ellenkező hatást éred el. Hidd el, ha itt lesz az ideje, jókor, jó helyen örömmel fogadják majd a segítségedet, a gyógyító erődet. Ma érezheted még, hogy nehezedre esik érvényesíteni az akaratodat, és olyan, mintha semmi nem sikerülne, amit szeretnél. Ebben az esetben is próbálj kicsit átnézni ezen a sebzettségen, és, mint „öngyógyítást” használva, nézz magadba, hogy vajon honnan ered, és miért van ez?
Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója
pardi.petra02@gmail.com
Karmaasztro profiknak: Nap – Vesta változó kvadrát
A Halakban járó Nap érzékeny, sőt túl-érzékeny energiamintázatot biztosít, amit nem mindenki visel jól. A Halak az utolsó jegy az Állatövön, a lebomlást és elengedést szimbolizálja. A lélek arra készül föl, hogy elhagyja a fizikai valóságot és visszatérjen a nagy közös lélek-óceánba, ebből fakad elsősorban a jegy szülötteinek rejtőzködő, visszavonuló jellege is. Ma az életerőt és energiát biztosító Nap ráadásul a Nyilasban járó Vestaval ütközik, amitől egyrészt csökkenhet az életerőnk, másrészt viszont ráfókuszálhatunk az elengedésre és a befogadásra egyaránt, amelyek szintén a Halak jegyűek sajátosságai. Vesta a csőlátást és a fókuszáló képességet írja le, jó és rossz értelemben egyaránt, a változó kvadrát pedig feszültségeket teremt valóság és igazság, a belső érzések és a fizikai keretek között.
Griga Zsuzsanna karma asztrológus
zsuzsanna.griga@gmail.com