NLP – gyakorold, hogy programozhatsz

Pin it

Az NLP egy relatív fiatal tudományág, melynek története a hetvenes évekig nyúlik vissza. Az NLP nagy hangsúlyt fektet a modellezésre, kísérletezésre és tesztelésre. Ez annyit jelent, hogy ha nyitott szemmel járunk, ha keressük a jó példákat és elég ügyesen figyeljük a zseniket, a kiváló szakembereket, vagy bárkit környezetünkben, akinek bármilyen viselkedése megtetszett számunkra, nincs más dolgunk, mint hogy lemodellezzük azt. Hiszen az emberi természet képes nyomon követni és lemásolni a jól bevált mintákat. És ez azt eredményezi, hogy ha kiváló mintákat lesünk el, azaz modellezünk le, akkor mi magunk is kiváló eredményhez jutunk. Erre elsőként John Grinder és Richard Bandler jöttek rá és jutottak hasonló kiváló eredményekhez, mint modellezett alanyaik – olvastuk az http://www.newcode.hu/-n.

Az NLP tehát a kiválóságokat tanulmányozza és ezzel együtt a szubjektivitás szerkezetét, vagyis az emberi természet működését. Hogy mindez érthetőbb legyen, az alábbi gyakorlat segítségével Ön is megtapasztalhatja elméjének működését.

Gyakorlat:

Idézzen fel valamilyen kellemes múltbéli emléket. Különböző dolgok juthatnak az eszébe, bármi is az, most használja fel ezt az emléket. Ha nem nagyon sikerül egy ilyen emlékre bukkannia, akkor egyszerűen képzeljen el egy kellemes élményt. Vannak emberek, akiknek segít ha becsukják a szemüket. Mikor talált egy kellemes élményt, tartsa meg a tudatában.

Most, hogy egy ilyen kellemes gondolat jár a fejében, figyelje meg, hogy pontosan mit lát! Figyelje meg az emlékképet. Képzelje el, hogy mit érzett akkor. Hallja azokat a kellemes hangokat – szavakat vagy zenét – élvezze ki ezt a kellemes belső élményt.

Amint megvan az emlék képe, nagyítsa fel a képet. Legyen kétszer akkora, mint eredetileg…
…aztán legyen ez a kép még kétszer nagyobb…
figyelje meg, hogy mi történik.
Mi történik, amikor felnagyította a képet? Felerősödnek az érzések, vagy másként változnak meg?

Most zsugorítsa össze a képet. Legyen egyre kisebb és kisebb. Legyen annyira kicsi, hogy szinte már alig látni…
időzzön el ebben a pillanatban…
Csökken az érzések erőssége?

Most tegyen még egy próbát és nagyítsa fel, majd újra kicsinyítse le a képet!
Csökkennek az érzései, ahogy kisebb lesz a kép?
És erősödnek, amikor a kép megnövekszik?
Ha igen, akkor az élményei ilyen módon való felidézése úgy működik, ahogy a legtöbb embernél. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy egy teljesen másfajta élményben volt része. Ez is rendben van.
Mindannyian egyedi módon kódoljuk élményeinket az agyunkban. Most állítsa vissza a kellemes élményt abba a formátumba, ahogy a legkényelmesebb és legelfogadhatóbb az Ön számára.

Ugyanezt a képet, most hozza közelebb magához. Csak képzelje el, amint a kép egyre közelebb és közelebb jut, és figyelje meg, hogy mi történik.
Mit érez, amikor ez történik?…
Most mozdítsa el a képet távolabbra.
Mi történik, amikor a kép távolabbra kerül?…

Felerősödtek érzései, amikor a kép közelebb került? Elhalványultak, amikor a kép eltávolodott?
A legtöbb ember úgy éli meg, hogy amikor távolabbra mozdítja a képet, az érzések intenzitása lecsökken.

A gyakorlat során bizonyára Ön is megtapasztalhatta, hogy amikor megváltoztatja az élmény reprezentációját (elmeképét), az érzések is megváltoznak.

És most kicsit vonatkoztasson el és máris rengeteg példa és helyzet juthat az eszébe, hogy hol és mikor is érdemes használnia ezt a gyakorlatot. Az NLP megtanítja elménk működését, bemutatja hogyan tároljuk mindennapokból származó tapasztalatainkat. És ha ismerjük a folyamatot, ismerjük agyunk kódolási rendszerét, mely irányítja és befolyásolja idegrendszerünket és viselkedésünket, akkor képesek vagyunk számunkra tetsző módon változtatni rajta. Elménk belső folyamatait megváltoztathatjuk. Azaz élményekhez kapcsolódó érzéseket változtathatunk meg. A jó élményeket célszerű újra átélni, akár felerősítve azt. A rosszakat meg egyszerűen távolítsuk el magunktól, homályosítsuk be.

Sok sikert és örömet a kísérletezéshez!

Forrás: http://www.newcode.hu/

Tagged under:

Log In or Create an account